Cukrászdám új büszkesége

Amikor kicsi voltam állítólag folyamatosan arról beszéltem a szüleimnek és a nagymamámnak, hogy ha nagy leszek én is olyan szép tortákat és sütiket fogok sütni mint amilyeneket ők csináltak minden egyes karácsony és szülinap alkalmával, mert hát annak csak ott volt helye és szerepe. Nagyon ügyesek voltak, és anyáról lányára szállt mindig a tudomány. Én sajnos mire nagyobb lettem már elvetettem azt, hogy én valaha is cukrász leszek, de azért a sütés iránti szeretetem továbbra is megmaradt, és mivel a világ is változott és lehetővé tette, már nem csak a karácsony és a szülinap volt a sütik helye, hanem szinte minden hétvébén alkottam valamit a családnak és a gyerekeknek.

Most már nyugdíjas vagyok, és nem csak a férjem és a gyerekeim örülnek annak, hogy ha sütemény kerül az asztalra, hanem bizony az unokák is, akikért mindenem odaadnám, így folyamatos a repertoár. Csodájára is jár az egész közösség ahol élek, hogy milyen retró sütiket tudok új formába és köntösbe varázsolni, és milyen finom rétest tudok sütni, aminek eredményeképpen már számtalan ismerős megkeresett azzal a kéréssel, hogy segítsek neki egy-egy szülinap vagy ünnepség alkalmával a sütemény biztosításában.

Ennek pedig annyira szárnya kelt és híre ment, hogy ma már egy kis cukrászdát üzemeltetünk a gyerekeimmel, ahová nyugodtan be lehetett térni és egy kicsit ki lehetett kapcsolni még a vírus időszak előtt. Ma már nehezebb a helyzet, de mivel három éve már működött a kis cuki, a vendégek nem tűntek el, így meg kellett oldanom hogy lehessen rendelni. Egy weboldal kialakításában gondolkodtunk, de mivel az számomra túl sok idő lett volna és túl sok költséggel járt volna, egy prospektus kialakításában maradtunk, amihez viszont gyönyörű képekre van szükség, és hála a jó égnek erre tökéletes szakembereket is találtunk, akik az ételfotózás atyját is magukba foglalják, hiszen Balogh Tamás Osztya a legnagyobb tapasztalattal és legnagyobb sikerekkel rendelkező termék és ételfotós szakemberek egyike akit az országban találni lehet. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ha ételfotózás vagy termékfotózás témakörében gyors munkát és tökéletes eredményt biztosító szakembereket keres, csak a Fotoda csapatával vegyék fel a kapcsolatot.