Láthatatlan gonosztevő

Az ember életében rengeteg dologgal kell szembenéznie, melyek nagy feladatokat is képesek róni ránk. Ezekkel nincs mit tenni, muszáj szépen végig menetelni rajtuk és a legjobb tudásunk szerint helyt állni a karrierünk, a céljaink, jövőnk vagy rengeteg esetben a családunk miatt. Egyetlen dologra hívja fel az orvos szinte minden esetben mostanság a vállalati szűréseken a … Olvass tovább

A legnagyobb segítségem a kezdetek óta

Amikor én úgy döntöttem, hogy nem dolgozok tovább alkalmazottként, mert egyrészt nem tudok tovább azonosulni azzal az ügyfélkezeléssel, amit tanúsítanak, másrészt pedig nem vagyok elégedett azzal a hozzáállással, hogy minden felett áll a mennyiség és a profit, tehát nem fontos, hogy nem tudunk minőségi munkát nyújtani az ügyfelek számára, csak az a fontos, hogy egységnyi … Olvass tovább

Az új céges partnerünk

Én már két éve dolgozom a jelenlegi munkahelyemen és azt kell mondjam, hogy ennél jobb helyem nem is lehetne. A kollégák nagyon kedvesek, segítőkészek és aranyosak, és nem igazán tudnék olyan paramétert mondani, ami miatt ne szeretnék ide bejárni és nap, mint nap a kollégáimmal egy csapatban dolgozni a sikerekért, amik hála a jó égnek … Olvass tovább